2001-ben kezdtük el kertek építését, Kecskeméten. Azóta, az elmúlt több,mint tíz évben évben már „kinőttük” a várost, már ismernek és hívnak minket nemcsak a környékről, hanem a fővárosból is, az ország több pontján is árulkodnak kezünk (illetve gereblyéink, talicskáink, gépeink) munkájáról a szépen fenntartott kertek, parkok.
Szolgáltatásaink:
1. Kerttervezés: Az adott kert megépítését minden esetben megelőzi a helyszíni szemle, melynek során pontosan felmérjük a terep adottságait, a tulajdonosokkal, a leendő használókkal megbeszéljük az elképzeléseiket, közösen kialakítjuk azt a koncepciót, mely a későbbi terv alapjait jelenti. Ekkor körvonalazzuk a költségvetési kereteket is.
2. Kivitelezés: A tervek alapján –akár saját, akár más tervezők tervei alapján- kezdődhet a meg teljes körű kivitelezés; elkezdve a tereprendezéstől, egészen a kerti burkolatok elkészítéséig, növénykiültetésig, füvesítésig. Vállaljuk elhanyagolt kertek szebbé tételét, újjávarázsolását.
3. Füvesítés, gyepszőnyegezés:
Egy kert jól ápoltságát alapvetően meghatározza a fű, gyep gondozottsága.
Sokan úgy gondolják, hogy a kert nagy részét bevetik fűvel, és azt hiszik, ezzel megoldották a kertgondozás problémáját.
4. Kertek fenntartása.
Cím: 6000 Kecskemét, Palota u. 17. GPS: 46.925476, 19.703744 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-76-323-070 Mobil: 06-30-431-5974 | |
Email: info@kelekert.hu | |
Web: http://www.kelekert.hu |
Cégünk épületgépészettel és fűtés szereléssel foglalkozik. Ezen a széles palettán belül is a megújuló energiaforrásokat hasznosító fűtés, fűtőberendezések és ezek kiegészítőinek a telepítése fő profilunk. Teljes körű garanciát vállalunk, a beépített anyagokra és az elvégzett munkák minőségére is. Tel: 06-20-263-1422
Cím: 2315 Szigethalom Barackos u. 1 GPS: 47.308394,19.016043 Térkép (Google Map) | |
Mobil: 06-20-263-1422 | |
Email: burjan.arpad@kiralypar.hu | |
13 éves szakmai tapasztalattal a hátunk mögött, az Ön igényeit teljes mértékben kielégítve végezzük munkánkat.
Klímaszerelés és klíma karbantartás elérhető áron, villámgyorsan!
Díjmentes kiszállással és felméréssel!
Teljes körű ügyintézést vállalunk (készülék beszerzése, beüzemelése, garanciális ügyek lebonyolítása).
Forduljon hozzánk bizalommal, ha klíma telepítésre, karbantartásra vagy szervizelésre van szüksége.
Klímaberendezés szakszerű telepítése
Hűtési rézcsövek 5m-en belül, elektromos kábelek, betáp és cseppvíz kiépítés. Beltéri- és kültéri egység összekötése, teljes beüzemelése.
Klíma karbantartás
Speciális klímatisztító vegyszer használatával a beltéri egység kifertőtlenítése, magasnyomású mosóval a kültéri egység tisztítása. Működés ellenőrzése.
Cím: 1191 Budapest, Lehel utca 7. GPS: 47.460082, 19.141760 Térkép (Google Map) | |
Mobil: 06-70-426-1167 | |
Email: klimakartell@gmail.com | |
Facebook: megnyitás |
Cégünk, a Knipl Kft, több mint három évtizedes hagyománnyal rendelkező vállalkozás.
Hazánkban az elsők között jelentünk meg nyugati színvonalú, korszerű, környezetbarát, festéstechnológiai rendszerekkel.
Termékkörünk felöleli a felületkezelés teljes vertikumát, az előkezelő berendezésektől a korszerű bevonási technológiákig, s az ezt kiegészítő anyagmozgató rendszerekig, korszerű zárt és elfolyó rendszerű szennyvízkezelő technológiákig. Siemens PLC PC-vezérlést használunk.
Fő profilunk:
• Előkezelő sorok telepítése
• KTL-ATL-berendezések gyártása
• Korszerű szennyvízkezelő rendszerek gyártása
• Automata porszóró kabinok, rendszerek gyártása
• Oldószeres és vízbázisú festősorok gyártása
• Duplafalú műanyag kabinok
• Gáz vagy villamos energiával üzemelő beégető kemencék gyártása.
Cím: 7150 Bonyhád, Borbély u. 25. GPS: 46.287811, 18.530007 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-74-550-540 Mobil: 06-20-912-7736 Fax: 06-74-550-544 | |
Email: info@knipl.com | |
Web: http://www.knipl.com Egyéb: knipl.k@knipl.com |
2000. - vállalkozás megalapítása, elsősorban árufuvarozói feladatok ellátása.
2001. – új telephely létrehozása (7131 Tolna-Mözs, Palánki út 2.), fűrészáru gyártó tevékenység megkezdése, mely a fő tevékenységgé válik. A gyártott faipari termékek 95 %-át olasz export piacra értékesítjük. Az árufuvarozói tevékenység háttérbe szorul, elsősorban belföldi szállításokra és saját fafeldolgozásra alkalmas faanyagok beszállítására korlátozódik.
2004. – A megnövekedett gyártás kapcsán nemzetközi szállításra, árufuvarozásra alkalmas kamionszerelvényekkel bővítjük tevékenységünket. Nemzetközi árufuvarozói tevékenység megkezdése, mely alapját a telephelyünkön gyártott faipari termékek képezik.
2005. – A gyártói tevékenység telephelye saját tulajdonba kerül, a működésünk szabályozásához ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert vezetünk be.
2007. – SAP vállalatirányítási rendszer bevezetése, foglalkoztatott létszám: 12 fő.
2008. – Az év végén komplex technológiai fejlesztéssel a Tolna-Mözsön működő fűrészüzemünkben a gyártási hulladékainkat újrahasznosítjuk. A keletkezett faipari hulladékainkból tüzelési célra fa pelletet gyártunk. A gyártott faipari termékek 75 %-a beleértve a pelletet is, export célra történik. A fejlesztéssel működésünk kiegyensúlyozottabbá és eredményesebbé válik, a foglalkoztatottság átlagosan 18 fő.
2009-2010. – Telephelyünk fejlesztése, pelletkandalló bemutató terem, mely az általunk gyártott pellet mellé kínál alternatív fűtési lehetőséget. Raktárkapacitás növelés és infrastruktúra bővítés keretein belül tüzivíztározó bővítése, az út, a parkoló, az alapanyagraktár és a vagyonvédelem korszerűsítése, csapadékvíz elvezetése. Kisebb logisztikai feladatok ellátása. Faipari gépek beszerzésével lecseréltük az elhasználódott gépeinket, mellyel növeltük gyártói kapacitásainkat, működésünket kiegyensúlyozottá tettük. A foglalkoztatottság a fejlesztések hatására 2010 év végére már meghaladja a 30 főt.
2012. – Telephelyünk bővítése a szomszédos terület és csarnokok megvásárlásával. Telephelyünk területe immár meghaladja a 3 hektárt, mely az új M6-os autópálya lejáratától 1 km-re lévő ipari területen található. Csökkent munkaképességűek alkalmazásával egy raklapszegező gép beszerzésével tovább növeljük partnereinknek gyártott egyedi raklapjainkat.
2013. – Egyedi raklapgyártó tevékenységünk piaci erősítése, további faipari csomagolóanyag vevői kör bővítése, új hozzáadott értéket képviselő termékek gyártása. A foglalkoztatott létszám átlagosan már 39 fő.
Termékeink, szolgáltatásaink:
Fűrészáru gyártás:
- nyár fűrészáru (raklapelem)
- fenyő fűrészáru (raklapelem)
- cserfa csomagoló faáru
Tűzifagyártás:
- export és belföldi tűzifa gyártása, értékesítése
Pelletgyártás:
- export és belföldi pellet gyártása, értékesítése
Kereskedelem:
- nyárfa hámozási rönk exportálása és belföldi értékesítése
- rostfa (fenyő, nyár)
- fabrikett értékesítés
Egyedi raklapok gyártása:
- vevői igényeknek megfelelően alakítjuk termékeinket
Belföldi és nemzetközi árufuvarozás
Céljaink, jövőképünk:
Kiemelt célunk, hogy egy olyan 100 %-ban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező céget teremtsünk a térségben, mely szakképzett alkalmazottakkal, megfelelő anyagi és eszközháttérrel rendelkezik, az Európai Unióban megállja a helyét, termékei és szolgáltatásai az uniós piacon is keresettek.
Jövőképünk közvetlen célkitűzése a válság ellenére a gazdasági versenyképességünk javítása, termelési és raktározási kapacitásaink modernizációja és környezetvédelmi jogszabályok folyamatos teljesítése érdekében telephelyünk fejlesztése. Foglalkoztatási kapacitásunk növelése, mellyel célunk egy motivált, lojális és összetartó munkaközösség létrehozása.
Köszönjük, hogy ezt a néhány soros cégbemutatkozó anyagunkat átolvasta. Amennyiben lát támogatási lehetőséget cégünkkel kapcsolatban, kérjük, keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken:
Kárpáti Zoltán – ügyvezető +36/70/389-6047, karpati@kriszt.hu
Cím: 7131 Tolna-Mözs, Palánki út 2. GPS: 46.416053, 18.746146 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: +36-74-443-462, +36-74-540-018 Mobil: +36-70-389-6047 Fax: +36-74-443-462 | |
Email: info@kriszt.hu | |
Web: http://www.kriszt.hu |
Cégünk már több mint 25 éve a piac folyamatosan növekvő igényeihez igazodva kompetens és megbízható partnerré vált az épületgépészeti munkák és tervezések területén, melyek közül elsősorban technológiai cső-, és gépszerelésre és légtechnikai munkákra specializálódott.
Szolgáltatások:
Technológiai csőszerelés
- rozsdamentes és szénacél vezetékek kivitelezése
- ipari víz-, sűrített levegő-, gőz-, kondenz-, gáz-, és thermo-olajvezetékek
acélszerkezetek építése
készülékek berendezések elhelyezése, installációja
csővezetékek festése, szigetelése és burkolása
csővezetékek, tartályok, nyomástartó edények, biztonsági szelepek nyomáspróbájának elvégzése
légtechnikai szerelés
- hűtés, fűtés, szellőzés, elszívás
hegesztéstechnika
központi fűtés és csőhálózat szerelés
vízhálózat- és csatornaszerelés
klíma, hűtőtechnikai és légtechnikai berendezések kereskedelme (DAIKIN, LG, Euroklíma)
- helyszíni felmérés, szaktanácsadás
- tervezés, telepítés, karbantartás
- garanciális és garancián túli szervizelés
belföldi és külföldi utak közvetítése utazási irodánkon keresztül.
Cím: 9024 Győr, Bem tér 6. GPS: 47.677518, 17.637152 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-96/518-433 Fax: 06-96/425-778 | |
Email: info@lendvaikft.hu | |
Web: http://www.lendvaikft.hu |
Szolgáltatásaink:
Elektronikus riasztó és tűzjelző rendszerek tervezése és kivitelezése.
Tűzjelző és beépített oltó rendszerek tervezése, kivitelezése.
Folyamatos számítógépes távfelügyeleti szolgáltatás diszpécserszolgálattal és vonuló szolgálattal, több vidéki városban is.
Rendszeres karbantartás, valamint 24 órás szerelői ügyelet.
Videó és zártláncú TV rendszerek.
Kommunikációs hálózatok (Számítógép, telefon, fax, Internet.)
Járőr ellenőrző elektronikák beüzemelése, telepítése.
Távirányítós kapunyitók, parkolás gátlók és szekcionált garázsajtók telepítése.
Valamint minden biztonságtechnikával kapcsolatos tevékenység.
Tűz- és vagyonvédelmi rendszereinket engedéllyel rendelkező mérnökeink tervezik. Telepítőink minden szükséges képesítéssel, engedéllyel rendelkező gyakorlott szakemberek.
Engedély számaink:
Távfelügyeleti központ, tűzjelző fogadáshoz: T/74-1/2008
Szerelés, telepítés, javítás, karbantartás: F065/8-9/2008
24 órás ügyelet: 82/423-064
Cím: 7400 Kaposvár, Damjanich u. 6. 2.lph. fsz. GPS: 46.361739, 17.789322 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06 82/423-064 Mobil: 06 20/959-7913 Fax: 06 82/510-019 | |
Email: lopstop@lopstop.hu | |
Web: http://www.lopstop.hu/ |
Flygt típusú szennyvízszivattyúk, hordozható víztelenítő szivattyúk, centrifugál szivattyúk, zagyszivattyúk, propellerszivattyúk, keverők, levegőztető berendezések, nyomásfokozók, stb. forgalmazása.
■ Lowara-Vogel típusú tisztavizes szivattyúk forgalmazása
■ Flygt, Lowara és Vogel szivattyúk tartozékainak, alkatrészeinek forgalmazása
■ Egyéb szivattyúk és alkatrészek, tartozékok forgalmazása
■ Villamos vezérlő szekrények forgalmazása, telepítése,
beüzemelése
■ TOP szivattyúállomás, műanyag PP aknák
■ Flygt szivattyúk javítása, szervizelése Flygt Márkaszervizként
■ Egyéb szivattyúk javítása gyári alkatrészek felhasználásával
■ Villamos forgógépek tekercselése
■ Állapotfelmérés, hibafelvételezés, részletes árajánlat megküldése
■ Az általunk javított szivattyúra 12 hónap garanciát vállalunk.
■ Víz- és szennyvíz átemelő aknák gépészeti szerelése
■ Villamos vezérlő szekrények telepítése, beüzemelése
■ Műanyag PP aknák gyártása egyedi méretben
Nyitvatartás: H-P 08:00-16:00 h-ig.
Számlázási cím: 3529 Miskolc, Sibrik M. u. 14. Tel/Fax: 46/432-389
Telephely: 3431 Vatta, Damjanich u. 1-3.
Tel:
49/333-916 (ügyvezető), 49/333-917 (titkárság), 49/333-060 (műhely)
Cím: 3431 Vatta, Damjanich u. 1-3 GPS: 47.921563, 20.741951 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-49/333-917, 49/333-916, 46/432-389, Fax: 06-46/432-389 | |
Email: luiker@luiker96.t-online.hu | |
Web: http://www.luiker.com |
Lutherm Épületgépészet: 3860 Encs, Vasút út 2/A, email: lutherm@lutherm.hu
Lutherm Fürdőszoba és Csempe szaküzlet: 3860 Encs, Vasút út 2/A,
email: csempe@lutherm.hu
Gáz és klíma szakszerviz: 06-20-999-600-1
Villamossági szaküzlet: 06-20-999-600-3
Épületgépészeti szakbolt: 06-20-999-600-5
Lutherm Központi Ügyfélfogadás: 06-20-999-600-7
Épületgépészeti tervezés: 06-20-999-600-8
Csempe és fürdőszoba szalon: 06-20-999-6014
Szolgáltatásaink köre:
Kondenzációs és zárt égésterű kazánok,gázkonvektorok, falfűtők, gázégők,cirkokazánok,
Egyéb tüzelőberendezések javítása, karbantartása,beépítése,szerelése
Gázvezeték és gázfogyasztó berendezés kötelező 5 éves felülvizsgálatának elvégzése
Tüzeléstechnikai mérések, beszabályozások
Klímaberendezések telepítése, szerelése, karbantartása, javítása.
Minősítő vizsgálatok.
Fűtési és hűtési rendszerek szabályzástechnikai kivitelezése, beüzemelése.
Cím: 3860 Encs, Vasút út 2/A. GPS: 48.330604,21.1193859,17 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-46-587-484, 06-46-451-036 Mobil: 06-20-999-6007, 06-20-999-6014 | |
Email: lutherm@lutherm.hu | |
Web: http://www.lutherm.hu Facebook: megnyitás Egyéb: Lutherm Fürdőszoba és Csempe üzlet: 3860 Encs, Vasút út 5-7. |
Cégünk 2002. decemberében kezdte meg tevékenységét, akkor még kizárólag gyengeáramú rendszerek tervezésével foglalkozott.
A piaci igények alapján 2003-ban bővítettük szolgáltatási körünket, így a tervezés mellé felkerült a palettára ugyanezen hálózatok telepítése is. Mint MAP Bt. új szereplők vagyunk a gyengeáramú rendszerek kivitelezésében, de jól képzett szakembereink már évek óta ezen a területen dolgoznak, és ez idő alatt több ipari méretű kivitelezést is megvalósítottak.
Jelenleg vállaljuk tűz- és behatolásjelző-, videomegfigyelő- (CCTV), beléptető rendszerek, valamint nővérhívó és strukturált hálózatok tervezését és kivitelezését.
Az üzembe helyezés után a telepített hálózatokat karbantartjuk, hogy minél hosszabb ideig hibátlanul és problémamentesen működjenek partnereink teljes megelégedésére.
Cím: 3561 Felsőzsolca, Szent István u. 30. GPS: 48.101599,20.854021 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-46-509-235 Mobil: 06-30-280-6499 | |
Email: info@map-group.hu | |
Web: http://www.map-group.hu |