

Főbb szakterületeim:
Ingatlanjog (a 2000-es évektől dolgozom ingatlanforgalmazó cégeknek is
pl.: adásvétel, ajándékozás, tartási- és életjáradék szerződés, tulajdonközösség megszüntetése, ingatlan bérbeadása, stb.
Cégjog, különös tekintettel: cégek alapítása, társasági szerződés módosítása, cégek jogvitákban való képviselete.
Családjog, kiemelten házassági vagyonjogi szerződések készítése, házassági bontóper és vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés.
Öröklési jog, pl. végrendeletek elkészítése, hagyatéki eljárásokban és az ahhoz kapcsolódó perekben való jogi képviselet.
Polgári perek, pl. tulajdonközösség megszüntetése, bizományos kártérítési felelősségét megállapító perek, egyéb kártérítési ügyek.
Dr. Brecska-Füleky György ügyvéd vagyok 1968 január 23-án születtem Budapesten. Világ életemben Budapesten éltem és dolgoztam.
1993-ban szereztem doktori diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Ügyvédjelöltként ügyvédi irodában dolgoztam 1993-1998-ig ahol polgárjogi ügyekben segédkeztem,majd 1998-ban ügyvédi szakvizsgát tettem és a Budapesti Ügyvédi Kamara teljes jogú tagjává váltam.
Még ebben az évben ügyvédi irodát nyitottam és jelenleg is egyéni ügyvédként dolgozom.
Magán és állandó céges ügyfeleim képviselete során nagy tapasztalatot és rutint szereztem ingatlan ügyekben, társasági jogi ügyekben és a polgári perek bizonyos területein. Az elmúlt 8-10 évben sikerrel képviseltem ügyfeleimet öröklési és családjogi ügyekben.
![]() | Cím: 1162 Budapest, Avarszállás u. 31/A GPS: 47.538824, 19.187411 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: 06-70-949-8672 |
![]() | Email: drb.fuleky@gmail.com |
![]() | Web: http://brecskafulekyugyved.hu/ |
Egyéni ügyvéd 30 év joggyakorlattal, büntető bírói, ügyészségi és ügyvédi tapasztalattal.
Ügyfélfogadás kizárólag előzetes telefonos egyeztetés útján, illetőleg a drcsaplarmelinda.ugyved@gmail.com e-mail címen lehetséges.
Jogi tanácsadás angol nyelven is.
Hungarian lawyer with 30 years legal experience as a criminal judge, prosecutor and criminal defender.
Please book an appointment via my mobil phone or on my email address: drcsaplarmelinda.ugyved@gmail.com.
![]() | Cím: 2700 Cegléd, Gubody u. 26. (MEET tárgyaló) |
![]() | Mobil: +36 20 325 6016, +44 7598 654500 |
![]() | Email: drcsaplarmelinda.ugyved@gmail.com |
![]() | Web: http://www.drcsaplarmelindaugyved.com |
Cégünk egy dinamikus és tapasztalt vállalkozás, amely széles körű szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek a cégügyek, cégalapítás, földügyek, szövetkezetek és társasági jog területén.
Szakértő csapatunk magas szintű szaktudással rendelkezik ezen a területen, és elkötelezett amellett, hogy ügyfeleink számára a legjobb és leghatékonyabb megoldásokat nyújtsa.
Ha önnek vagy vállalkozásának jogi problémája van, ha jogi tanácsadásra van szüksége, forduljon ügyvédi irodámhoz bizalommal!
Szolgáltatásaink: társasági jog, cégügyek, cégalapítás, földügyek, polgári jog, családjog, szerződéskötés. Tel:+36 (20) 968-5623
![]() | Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4. |
![]() | Vezetékes: +36 (66) 445-366 Mobil: +36 (20) 968-5623 |
![]() | Email: ilonacsicsely@t-online.hu |
Jogi diplomámat 1986-ban a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán - mint az első évfolyam végzős hallgatója – szereztem. Az ügyvéd-jogtanácsosi szakvizsgát pedig 1989-ben tettem le.
Jogi pályámat 1986-ban előbb, mint jogi asszisztens a Tatabányai Ingatlankezelő Vállalatnál kezdtem, ahol 1987-től, mint a vállalat osztályvezetője dolgoztam tovább.
Ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgám megszerzését követően 1989-től előbb egy jogtanácsosi munkaközösségben, majd ügyvédi iroda társult tagjaként dolgoztam.
Saját Ügyvédi Irodámat 1991-ben alapítottam meg Tatabányán, ahol tevékenységemet egészen 2012-ig végeztem, majd székhelyemet áthelyeztem Tatára, ahol jelenleg is folytatom praxisomat.
Irodám úgy a magánszemélyeknek, mind az egyéni és társas vállalkozások számára, valamint civilszervezetek (egyesületek, alapítványok) részére komplex jogi szolgáltatást nyújt.
Jogterület: gazdasági jog, biztosítási jog, családjog, ingatlanjog, közigazgatási jog, munkajog, öröklési jog, pénzügyi jog, társasági jog. Jogi képviselet,
jogi tanácsadás, követeléskezelés, tulajdoni lap (nem hiteles)
okiratszerkesztés, Nemzeti Agárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom Megyei Jogsegélyszolgálata.
![]() | Cím: 2890 Tata, Ady Endre utca 1. 2/4. GPS: 47.651496, 18.324496 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36 34 / 510 150 Mobil: +36 20 / 362 8287 |
![]() | Email: dr.elekugyved@t-online.hu |
![]() | Web: http://www.dreleklaszlo.hu/ |
Dr. Éliás Róbert biztosítási szakjogász : Szerződések készítése, módosítása, kártérítési ügyek képviselete, családi ügyek vitele, ingatlan adás-vétel.
Jogterület: biztosítási jog, ingatlanjog, kártérítési jog, polgári jog, családjog, társasági jog.
Tel: 06 (20) 920 9910
![]() | Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 7. fsz. 2. |
![]() | Vezetékes: 06 (34) 310-559 Mobil: 06 (20) 920 9910 |
![]() | Email: dr.elias.robert@gmail.com |
Orvosi tanácsadás, orvosi kivizsgálás, háziorvosi vizsgálat, orvosi ellátás, egészségügy, egészségügyi ellátás, házi orvosi rendelő, orvos, háziorvosi tevékenység, háziorvosi szolgáltatás, háziorvosi szakrendelés, háziorvos, diagnózis, rendelő, orvosi rendelő, háziorvosi szolgálat, házi orvos
Tel: 30-976-9688, email: fazekas.j.dr@gmail.com
![]() | Cím: 4431 NYÍREGYHÁZA -SÓSTÓFÜRDŐ , Berenát u. 25 GPS: 48.008846,21.726658 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: 06-30-976-9688 Fax: 06 42/475-708 |
![]() | Email: fazekas.judit@chello.hu |
Irodáink:
1118 Budapest, Sasadi út 56.
2461 Tárnok, Sport u. 11.
Mobil: (20) 333-0333
Szakterületek: társasági jog, munkajog.
Társasági jogi ügyek:
Cégalapítás (elektronikus cégbejegyzési eljárás), Cégmódosítás (változásbejegyzési eljárás), Egyéb társaságokkal kapcsolatos ügyek és eljárások, beadványok készítése, képviselet
Munkajogi ügyek:
Munkaviszony jogellenes megszüntetése, Elmaradt munkabér vagy egyéb járandóság, Munkaviszonnyal kapcsolatos jogviták és perek, Nyugdíjjal, szolgálati nyugdíjjal kapcsolatos ügyek.Tel: 06 (20) 333-0333
![]() | Cím: 2461 Tárnok, Sport u. 11. |
![]() | Mobil: 06 (20) 333-0333 |
![]() | Email: fekete.agnes.eszter@gmail.com |
Ügyvédi Irodánk 1990 óta működik Újbuda egyik legfrekventáltabb részén a Bartók Béla úton (Bertalan Lajos u. sarok), amit kiváló megközelítéssel érhetnek el. Óriási szakmai tapasztalatot szereztünk ezen időszak alatt.
Bátran kijelenthetjük komoly eredményeket értünk el jogi tevékenységünk terén. Kollégáink magas színvonalon képviselik ügyfeleiket.
Irodánk vegyes praxist folytat peres és peren kívüli képviselet terén, büntető ügyekben védelmet lát el, továbbá a klasszikus értelembe vett ügyvédi tevékenységet is folytat. Ide sorolhatjuk az:
ingatlan adás-vételi és bérleti szerződést, jogi tanácsadást,
alapszabály, alapító okiratok szerkesztését, cégeljárás,
társaságok alapítása, képviselete, társasházak, lakásszövetkezetek képviselete, adás-vételi szerződés, jogi képviselet, kártérítési eljárás, követelés érvényesítés, társasházi képviselet, mindezt természetesen ügyfeleink igényei alapján.
Ügyvédi munkálatainkban kiemelt szerepet kapnak jogi képviseleteink: polgári jog, büntetőjog, családjog, cégjog, válóperek, gazdasági jog, ingatlan jog, kártérítési jog, munkajog tekintetében.
![]() | Cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. fszt. 2 GPS: 47.479908, 19.051946 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-386-9949 Mobil: 06-20-951-0051 |
![]() | Email: fekete.zoltan0715@gmail.com |
Gyakorolt jogterületek:
Adó és TB jog, Alkotmányjog, Biztosítási jog, Büntetőjog, Családjog, e-cégeljárás, Gazdasági jog, Ingatlanjog, Családjog, Egészségügyi jog, EU jog, Környezetvédelmi jog, Közigazgatási jog, Munkajog, Nemzetközi jog, Pénzügyi jog, Polgári jog, Szabálysértési jog, Társasági jog, Versenyjog
Ügyfélfogadás: Időpont egyeztetés alapján
Nyelvismeret: Magyar, Angol, Orosz
![]() | Cím: 1086 Budapest, Baross u. 131. 3/8. GPS: 47.489616, 19.089785 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06 (1) 303-7473 Mobil: 06 (30 ) 961-5727 Fax: 06 (1) 210-3120 |
![]() | Email: iroda@drfurulyasiroda.hu |
Dr Gál Ferenc általános ügyvéd és gazdasági jogász vagyok.
Több mint 20 éve foglalkozom szerződésekkel, vitás kérdések rendezésével és céges ügyekkel.
Bármilyen témával keresne forduljon az elérhetőségek valamelyikén hozzám.
Tárgyalások miatt sokszor nem tudom telefonomat felvenni, ilyenkor keressen e-mailen.
Jogterület: adójog, gazdasági jog, polgári jog, társasági jog. Tel: +36 20 254 5907
![]() | Cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52/a |
![]() | Vezetékes: +36 56 786-556 Mobil: +36 20 254 5907 |
![]() | Email: drgalferenc@gmail.com |
![]() | Web: https://www.drgalferenc.hu/ |