

A TUNEL Mélyépítő Gazdasági Munkaközösséget 1985-ben alapítottuk. Ekkor még zömében a Fővárosi Csatornázási Művek főállású dolgozói voltunk, és bekötőcsatornákat, kisebb volumenű közcsatornákat építettünk. A nyereséget visszaforgatva, folyamatosan fejlesztésre fordítottuk, így egyre nagyobb feladatokat tudtunk megoldani.
1992-93-ra kialakult a mai TUNEL szerkezete, amely a létszám és eszközfejlesztéseknek köszönhetően már komolyabb megbízások teljesítésére is alkalmas lett. Ennek eredményeként megnyertük a Verőce község teljes körű csatornázására kiírt kivitelezési pályázatot. Az építési munkák 1994-ben fejeződtek be.
Ekkor alakítottuk ki saját nehézgép szerelő műhelyünket a Csókakő utcai telephelyen.
2006 óta magasépítéssel is foglalkozunk. Kezdetben családi házakat építettünk, szerkezetkész állapotig, de 2007-2008-ban egy csömöri 4 lakásos, és egy zuglói 7 lakásos társasházat kulcsrakészen adtunk át a Megrendelőnek.
Úgy hisszük elég nagy utat jártunk be az alapítás óta eltelt évek alatt. Nagyon kicsikből lettünk kicsit nagyok. Azon dolgozunk, hogy ez a folyamat ne forduljon vissza.
2010-ben cégünk megszerezte az MSZ EN ISO 9001:2009, MSZ EN ISO 14001:2005 valamint az MSZ 280001:2008 (BS OHSAS 18001:2007) tanúsítványokat.
![]() | Cím: 1164 Budapest, Csókakő utca 35. GPS: 47.520590, 19.212482 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36 (1) 400-2169 Mobil: +36-30-210-2075 Fax: +36 (1) 400-2169 |
![]() | Email: tunelkft@tunel.hu |
![]() | Web: http://www.tunel.hu/ |
A Tyuxi-car Autómentő Kft. budapesti székhelyű vállalkozás, mely 1994-ben alakult a jelenlegi ügyvezető magánvállalkozásából, amely akkor már közel 7 éve volt résztvevője a szállítási piacnak. A megalakuláskor azonnal megfogalmazódott az elhatározás: minőségi eszközökkel, jól képzett gépkocsivezetőkkel, magas színvonalú kiszolgálást nyújtsunk ügyfeleinknek, elfogadható áron az autómentés és autószállítás területén. Erre azóta is nagy súlyt fektetünk. A cég megalakulása óta folyamatosan fejlődik, és mára már az autómentő piac meghatározó szereplője lett, elsősorban a speciális szállítások területén. Szinte minden problémára megfelelő megoldást tudunk kínálni, ezért fordulhat elő, hogy konkurens cégek is rendelnek nálunk szolgáltatást ügyfeleiknek, ha az adott munka meghaladja felkészültségüket.
![]() | Cím: 1141 Budapest, Gvadányi utca 87. GPS: 47.517693,19.142236 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36-1-292-02-02 Mobil: +36-30-9427-963 Fax: +36-1-310-21-55 |
![]() | Email: tyuxi@t-online.hu |
![]() | Web: http://www.automentes-autoszallitas.hu/ |
Az Új-Szigno Négyek Kft. 2009-ben alakult, de munkatársaimmal és partnereinkkel már 2004 óta dolgozom együtt. Könyveléssel több, mint 40 éve foglalkozom. Az ügyfeleink körében szerepel egyéni vállalkozó, Bt., Kft., Nonprofit szervezet egyaránt.
Ügyfeleink részére teljes körű számviteli szolgáltatást nyújtunk, akik között egyaránt szerepel egyéni vállalkozó, Bt., Kft., nonprofit szervezet.
A könyvelőiroda szolgáltatásai: könyvelés; egyszeres és kettős könyvvitel vezetése; könyvvizsgálat; vagyonmérleg elkészítése; adótanácsadás; munkaügyi feladatok ellátása; bérszámfejtés; TB ügyintézés; SZJA bevallás elkészítése; szabályzat, kimutatás, mérleg, adóbevallás, beszámoló készítése; ügyfélképviselet hatóságok előtt; kérésre könyvelési anyagokért házhoz megyünk; egyéni megállapodás alapján a cég telephelyén is vállalunk könyvelést.
![]() | Cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 125 GPS: 47.517693,19.115928 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 1- 788 36 06 Mobil: 06-30-554-1316 Fax: 1- 788 36 06 |
![]() | Email: ujszigno4@gmail.com |
![]() | Web: http://www.uszn.hu/ |
Cégek, vállalkozások, intézmények, önkormányzatok, magánszemélyek teljes körű jogi képviselete.
Társasági jog, társasági alapító okirat, céges jogi ügyek.
Amennyiben kérdései merülnek fel, vagy szeretné, ha peres eljárás kapcsán jogi képviselettel segíteném Önt, keressen fel az irodámban! Tel 06 30 635 6907
![]() | Cím: 9400 Sopron, Frankenburg út 2/D |
![]() | Mobil: 06 30 635 6907 |
![]() | Email: cz.melinda@t-online.hu |
![]() | Web: https://drczupymelindaugyved.uzleti.hu/ |
Minőség, megbízhatóság, garancia!
Útépítés, útjavítás, térburkolás és bontási munkálatok minőségi kivitelezésére garanciával.
Meleg aszfaltozás, Mart Aszfaltozás, Kátyúzás, Útépítés
Térburkolás, szegélyezés
Épületek és betonszerkezetek, acélszerkezetek bontása, tereprendezés
Gépi földmunkák elvégzése
A munkatársaink többéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek.
Cégek, önkormányzatok és magánszemélyek részére egyaránt rendelkezése állunk.
Ingyenes terület felmérés és tanácsadás a megrendelőink részére.
Hívjon bizalommal vagy írjon nekünk üzenetet.
![]() | Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 40. GPS: 47.4968497,19.0639531 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: +36 20 220 3900 |
![]() | Email: vautepitokft@gmail.com |
![]() | Web: https://www.utepitokft.hu/ |
A vállakozásunk 1994-től van jelen a magyarországi piacon. Először a Bt 2006-ban alakult át mai formájában ismert VART-TRANS Kft-vé. A partnereink között említenénk többek között Johnson Controls Autóakkumulátor Kft. és Varta Hungária Kft. nevét. Fő tevékenységünk belföldi fuvarozásszállítás áruterítés. Mindehhez gépjármű parkunkat a piac és a verseny diktálta igényekhez alkalmazkodva bővítjük, fejlesztjük. A sikeres és hatékony munka érdekében állandó gépkocsivezetőkkel dolgozunk, akik a megbízás alatt, folyamatosan kapcsolatban állnak a megbízóikkal.
![]() | Cím: 2364 Ócsa , Rózsa utca 20. GPS: 47.307288,19.227766 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-29-378-520 Mobil: 06-70-369-6651 Fax: 06-29-378-520 |
![]() | Email: info@vart-trans.hu |
![]() | Web: http://www.vart-trans.hu |
Tevékenységeink:
Generálkivitelezés
Faipari Termékgyártás
Gépek Bérbeadása
Ingatlanok
Építőanyag Kereskedés
Épületvillamosság.
VEMÉV-SZER Kft. szinte minden építőipari szakmában saját szakember gárdával rendelkezik. A cég dolgozóinak teljes létszáma átlagosan 85 fő.
Az ő szakmai tudásuk, tapasztalatuk a nagyobb volumenű munkák esetén alvállalkozókkal kerül kiegészítésre.
A vállalkozás tevékenysége az építőipari kivitelezés teljes vertikumát felöleli.
Ennek megfelelően magas-építő, szakipari, épületgépészeti, villanyszerelési, asztalosipari tevékenységet folytatunk.
Társaságunk több mint 50 cégből álló minősített alvállalkozói kört épített ki, melynek kiválasztásakor több fontos szempont párhuzamos figyelembevételével döntünk.
Meggyőződésünk, hogy a jövőbeni sikeres együttműködés és fejlődés záloga a minőség.
![]() | Cím: 8200 Veszprém, Pillér u. 11. GPS: 47.1047016,17.8820814 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36-88/423-033 |
![]() | Email: vemevszer@vemevszer.hu |
![]() | Web: https://vemevszer.hu/ |
Üzletpolitikánk értelmében a szállítás és az ezekhez kapcsolódó részfeladatok végzése során folyamatosan a legmagasabb színvonalú szolgáltatás biztosítására törekszünk.
Kiemelten fontosnak tartjuk a vevői igények figyelembe vételét, megrendelőink elvárásainak lehető leggyorsabb teljesítését.
Tevékenységeink:
szállítás, fuvarozás, szállítmányozás, teherfuvarozás , költöztetés, közúti árufuvarozás, áru szállítása, belföldi költöztetés, belföldi áruszállítás, bútorszállítás, csomagszállítás.
![]() | Cím: 5700 Gyula, Sarkadi út 80 . GPS: 46.661457, 21.292285 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-66-467-130 Mobil: 06-30-330-2201 Fax: 06-66-467-130 |
![]() | Email: venczferenc@gmail.com |
Cégünk, immár 1998 óta, többéves tapasztalattal rendelkezik a konténer szállítás és a konténeres szállítás területén. Ezt alátámasztja az egyre bővülő illetve rendszeresen visszatérő ügyfélkör. Szolgáltatásunkkal megelégedett megrendelőink növekvő száma is minősíti munkánkat.
A konténeres szállításon belüli legfőbb tevékenységeink:
- építési törmelék szállítása,elszállítása
- hulladék konténeres szállítása
- gépi földmunka, tereprendezés
Készséggel állunk rendelkezésére a felsorolt konténeres szállítás szolgáltatások és konténer rendelés tarifák kiválasztása során felmerült kérdésekben. Amennyiben nem találja az Ön számára megfelelő opciót, forduljon hozzánk bizalommal; és az elvégezendő munka függvényében egyedi árajánlatot adunk Önnek a szállítás paramétereinek megfelelően.
Konténer rendelés:
Konténer rendelés cégünknél 3; 4; 5; 7; 8 m3 -es méretben lehetséges.
Mindennemű ömlesztett anyag pl. homok, murva, sóder, föld stb. szállítását vállaljuk.
Munkáinkat Veszprém és vonzáskörzetének területén végezzük el.
![]() | Cím: 8200 Veszprém, Tüzér utca 85. GPS: 47.112713, 17.900804 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: +36 30 946 5676 |
![]() | Email: info@kontenerveszprem.hu |
![]() | Web: http://www.kontenerveszprem.hu/ |
Cégünk 30 éves szakmai múltra alapozta tevékenységét.
Kiemelkedő tapasztalattal rendelkezünk a targoncák- elektromos-diesel- gázas típusaival kapcsolatban.
MÁRKAFÜGGETLEN TARGONCA SZERVIZ!
Targonca tömör kerekek és ipari gumiabroncsok forgalmazása, szerelése.
Targoncák szervizelése, és teljes körű alkatrészellátása, targoncák adás-vétele, emelőszerkezetek javítása, elektromos targoncák és akkumulátor telepek, dízel targoncák, gázos targoncák szervizelése, földmunkagépek, raklapemelők javítása, targoncák bérbeadása, golfautók, elektromos kisteherautók szervizelése.
Palettánk kiterjed az alábbi új gépek értékesítésére:
gázos,-diesel, elektromos targoncák és raktártechnikai gépekre.
Minőségi munkánkra a garancia a 30 éves szakmai tapasztalat. 24 órán belüli kiszállás szervizkocsival.
![]() | Cím: 9081 Győrújbarát, Nagy Lajos u. 5. GPS: 47.592948, 17.667819 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-96-424-431 Mobil: 06-30-226-2755 |
![]() | Email: vezermu@gmail.com |
![]() | Web: http://targonca-gyor.hu |