

Fő tevékenységünk a közlekedési tudományok művelése és a tudományos és szakmai eredmények társadalmi hasznosítása.
Az 1949-ben alapított Közlekedéstudományi Egyesület 4000 egyéni taggal és több mint 100 támogató-, jogi és pártoló taggal Magyarország egyik legnagyobb országos műszaki-tudományos civil egyesülete.
A KTE tizenkilenc megyei területi szervezetével és kilenc budapesti tagozatával az ország teljes területét és a közlekedési szakma széles vertikumát fedi le.
Az egyesület működése, tisztségviselőinek választása demokratikus alapokon nyugszik.
Az átfogó problémák tárgyalása több területi szervezet/tagozat egység összefogásával döntően nyílt vitafórumokon, illetve munkabizottságokban folyik.
Az egyesület alapszabály szerinti céljai:
a közlekedéstudomány elméleti és gyakorlati művelése, fejlődésének elősegítése,
a közlekedési szakma elméleti és gyakorlati szakemberei közötti szakmai és társadalmi együttműködés elősegítése,
a közlekedéstudomány eredményeinek közzététele, népszerűsítése,
a magyar közlekedéstudomány nemzetközi együttműködésének elősegítése,a közlekedési biztonság növelése,
a közlekedési kultúra fejlesztése,
részvétel a társadalom, közlekedésre nevelésében.
KÉRJÜK, TÁMOGASSA TEVÉKENYSÉGÜNKET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1%-ával!
Adószám: 19815709-2-42
![]() | Cím: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. GPS: 47.507428, 19.059819 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: +36 1 353 2005 Fax: +36 1353 0562 |
![]() | Email: info@ktenet.hu |
![]() | Web: https://www.ktenet.hu/ |
Krämer, Kiss és Társaik Építészeti és Generáltervező Korlátolt Felelősségű Társaság 2002. márciusában alakult.
A Társaság 50%-os magyar és 50%-os német tulajdonú, a magyarországi cégjegyzékben szerepel, saját tulajdonú irodája Budapesten, a Gellérthegyen található.
A Társaság célja: a magyar és német építészeti és mérnöki színvonal lehetőségeinek kihasználásával hazai és külföldi megrendelők számára építészeti és generáltervezői, valamint szakértői feladatok teljesítése.
A Társaság magyar ügyvezetője dr. Kiss Zsolt István, okleveles építészmérnök, okleveles építőipari gazdasági mérnök, építész vezető tervező, német ügyvezetője Michael Krämer okleveles mérnök. Együttműködő irodák:
A.S.C. Stúdió Épülettervező és Tanácsadó Kft, Budapest, honlap: www.ascstudio.hu
Krämer&Partner Planungsgesellschaft mbH, Zwickau, honlap: www.ikpz.de
E-mail: kkp@t-online.hu ; ascstudio@t-online.hu, Tel: 06 30-922-1672
![]() | Cím: 1118 Budapest, Avar u. 33. |
![]() | Vezetékes: 06 1 209-2519, 06 1 209-4212 Mobil: 06 30-922-1672 |
![]() | Email: kkp@t-online.hu |
![]() | Web: http://www.kktstudio.hu/ |
Vállalkozunk daruk, emelőgépek, -eszközök javítására, felújítására, szervizelésére és komplex kivitelezésére, ezen berendezések tervezésére, idõszakos (szerkezeti, fõvizsgálat) szakértõi vizsgálatára.
Foglalkozunk még ipari és személyi felvonók tervezésével, kivitelezésével.
Saját fejlesztésünk alapján gyártunk és szerelünk modul rendszerű futódarukat.
Telephely: 1106 Budapest, Maglódi út 16.
![]() | Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 16. GPS: 47.479262,19.163886 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-433-2756 Mobil: 06 -20-939-0481 Fax: +36-1-433-2757 |
![]() | Email: nagy.jozsef@kran94.hu |
![]() | Web: http://www.kran94.hu |
A könyvelőirodánk 1997-ben alakult, azóta vállaljuk társaságok, egyéni vállalkozók teljes körű könyvelését, bérszámfejtését és társadalombiztosítási ügyintézését .
Fő profiljaink:
Tanácsadás
Könyvelés
Bérszámfejtés és TB ügyintézés
Munkatársaink rendelkeznek az előírt szakmai képesítéssel, és több éves szakmai tapasztalattal.
Folyamatosan továbbképzik magukat, szakmai konferenciákon vesznek részt.
A legfrissebb szakfolyóiratok és szakkönyvek tanulmányozásával, biztosítják az Ön számára a naprakész információkat.
Szoftvereink folyamatosan követik a törvényi változásokat.
Vállalkozásunk rendelkezik felelősség biztosítással, mely az Ön biztonságát szolgálja."
![]() | Cím: 7030 Paks, Rosthy utca 6. fszt. 6. GPS: 46.62470380929229, 18.85828416768944 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: (06) 20-967-0341 |
![]() | Email: info@konyvelom.hu |
![]() | Web: https://konyvelom.hu/ |
A könyvelő iroda Kft-k, Bt-k, egyéni vállalkozók, kis és nagy cégek teljes körű könyvelését végzi. Szolgáltatásaink: könyvelés; egyszeres és kettős könyvvitel vezetése; adótanácsadás; munkaügyi ügyintézés; bérszámfejtés; TB ügyintézés; cégalapítás; végelszámolás; tanácsadás; pénzügyi tervek, kimutatások, mérlegek, szabályzatok, adóbevallás határidőre történő elkészítése; ügyfél képviselete hatóságok előtt; SZJA bevallás elkészítése.
![]() | Cím: 1135 Budapest Forgách köz 22 GPS: 47.536211,19.084836 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1/329-5006 Mobil: 06-20/393-8645 Fax: 06-1/329-5006 |
![]() | Email: kreativa.kft@chello.hu |
![]() | Web: http://www.konyvelo-konyveles.com/ |
Suzuki Swift , Ignis , Wagon R+ személygépkocsik. Autókölcsönzés cégeknek illetve magánszemélyeknek. Kristan-X Autókölcsönzés Autókölcsönzés Budapesten kedvező árakon. Hosszútávú autóbérlés esetén plusz kedvezmények . Swift 1.3 személygépkocsi akár napi 3000 Ft+ Áfa áron kölcsönözhető!
![]() | Cím: 1174 Budapest, Bél Mátyás utca 3/b GPS: 47.469051,19.249721 Térkép (Google Map) |
![]() | Mobil: 06-70/418-4478, 06-70/418-4477 |
![]() | Web: http://www.fill.hu/kolcsonzo/index.html |
Termékeink, szolgáltatásaink:
Fűrészáru gyártás:
- nyár fűrészáru (raklapelem)
- fenyő fűrészáru (raklapelem)
- cserfa csomagoló faáru
Tűzifagyártás:
- export és belföldi tűzifa gyártása, értékesítése
Pelletgyártás:
- export és belföldi pellet gyártása, értékesítése
Kereskedelem:
- nyárfa hámozási rönk exportálása és belföldi értékesítése
- rostfa (fenyő, nyár)
- fabrikett értékesítés
Egyedi raklapok gyártása:
- vevői igényeknek megfelelően alakítjuk termékeinket
Belföldi és nemzetközi árufuvarozás
Céljaink, jövőképünk:
Kiemelt célunk, hogy egy olyan 100 %-ban magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező céget teremtsünk a térségben, mely szakképzett alkalmazottakkal, megfelelő anyagi és eszközháttérrel rendelkezik, az Európai Unióban megállja a helyét, termékei és szolgáltatásai az uniós piacon is keresettek.
Jövőképünk közvetlen célkitűzése a válság ellenére a gazdasági versenyképességünk javítása, termelési és raktározási kapacitásaink modernizációja és környezetvédelmi jogszabályok folyamatos teljesítése érdekében telephelyünk fejlesztése.
Kárpáti Zoltán – ügyvezető +36/70/389-6047, karpati@kriszt.hu
![]() | Cím: 7131 Tolna, Palánki út 2. |
![]() | Vezetékes: +36-74-443-462, +36-74-540-018 Mobil: +36-70-389-6047 Fax: +36-74-443-462 |
![]() | Email: info@kriszt.hu |
![]() | Web: http://www.kriszt.hu |
Vállalom cégek, egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők könyvelését, adóbevallásának, mérlegének elkészítését, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését, NAV előtti képviseletét, tb ügyintézését, és magánszemélyek adóbevallásának elkészítését.
![]() | Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 7. 2 em.5 GPS: 47.171059,19.79869 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-53-322-268 Mobil: 06-20-428-3553 |
![]() | Email: kritador@t-online.hu |
Vállalkozásunk 1989-ben alakult, mely először csak másodállásként működött. 1992-ben kezdtünk főállásban dolgozni.
1992 óta a Bosch cég partnere vagyunk, azóta foglalkozunk Bosch alkatrészek forgalmazásával és műszerek használatával. 2003 júliusától Bosch Car Service-ként működünk.
Autószervizünkben nagy hangsúlyt helyezünk munkatársaink továbbképzésére, valamint az ügyfélkezelésre és az elvégzett munka precizitása, mind pedig a felhasznált alkatrészek megfelelő minőségére.
![]() | Cím: 4400 Nyíregyháza, Alsóbaduri út 2/d. GPS: 47.914142,21.675466 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-42-727-821 Mobil: 06-30-456-2106, 06-30-945-0628 Fax: 06-42-726-088 |
![]() | Email: kukolyszerviz@netra.hu |
![]() | Web: http://www.kukolyszerviz.hu |
Tisztelt leendő Ügyfelünk!
Szeretnénk önnek bemutatni cégünket, valamint felajánlani szolgáltatásainkat! A Kurázsi 2003 Szolgáltató KFT 1999 óta nyújt minőségi könyvviteli szolgáltatást, valamint alapítótagja a Minőségi Könyvelők Klubjának.
Célunk, hogy Ügyfeleink igényeinek megfelelően naprakész, teljes körű tájékoztatást nyújtsunk az elvégzett munkáról, az aktuális teendőkről (befizetések, adatszolgáltatások, stb) valamint a megbízóinkat érintő változásokról.
Ön minden szükséges információhoz időben hozzájut és a törvényi előírásoknak való megfeleléshez csupán követnie kell útmutatásainkat.
Ezzel időt, energiát és pénzt takarítunk meg Önnek.
![]() | Cím: 1214 Budapest, Völgy u. 35 fsz. 1 GPS: 47.417068,19.068593 Térkép (Google Map) |
![]() | Vezetékes: 06-1-420-4885 Mobil: 06-30-424-9618 |
![]() | Email: kurazsi2003@gmail.com |
![]() | Web: http://www.kurazsi.eu/ |